Menetrendi kérdőív: van igény a közvetlen kecskeméti vonatokra


Pár napja indítottam egy szavazást a Facebookon. A közel 300 válaszadó több, mint 82%-a  akkor utazna Lajosmizsén át Kecskemétre vonattal, ha azok  újra közvetlenül Budapestről indulnának és nem kellene átszállni. Ezt az igényt szeretném felmérni egy kérdőívvel.

Napjainkban a Budapest - Lajosmizse - Kecskemét vasútvonal alsó szakaszán irányonként csupán két vonat közlekedik. Ez a menetrend szinte semmilyen igényt nem elégít ki. Míg a megyehatáron belüli települések viszonylag jól ki vannak szolgálva autóbuszokkal, addig a megyehatár másik oldalán fekvő települések már kevésbé. Legalábbis ami a hivatásforgalmat illeti. Márpedig Kecskemétnek igen erős vonzóereje van néhány Pest megyei településen is. 

  • A 80's és 90's években napi 6 (vasárnaponként 7) vonat indul Kecskemétről Lajosmizse felé, néhány egészen a Nyugati pályaudvarig közlekedett
  • 2001. június 10-től már csak napi 5 vonat maradt (ekkor szűnt meg a közvetlen Pestig közlekedő járat.)
  • 2004. december 12-től már csak napi 3 vonat volt, amit
  • 2006-ban 4-re bővítettek, majd 
  • 2009. december 13-án, közel 105 évvel a szakasz megépülése után megszűnt a személyszállítás  Lajosmizse és Kecskemét között.
  • 2010. július 4-én, napi 2 pár vonattal újraindult a személyszállítás, ezt követően
  • 2010. december 12-től 4 párra bővítették vissza a kínálatot. De ez sem tartott sokáig.
  • 2012. április 12. óta megfelezték a vonatok számát, újra csak 2 vonat indul Kecskemétről Lajosmizsére.


Dabas, Hernád és a többi távoli település

Ha dolgozni nem is, de iskolába járni vagy ügyeket intézni ezekről a településekről is járnak Kecskemétre.


Örkény és Táborfalva 

Ez a két település közelebb fekszik Kecskeméthez, mint Budapesthez. Sokan vállalnának is munkát, csakhogy nincs mivel bejárni. A vonatot felejtsük el, az első autóbusz pedig 7:40-kor érkezik. Ez az érkezési idő a diákok többségének sem megfelelő, ugyanis több iskolában már 8 óra előtt megkezdődik a tanítás.

Felsőlajos és Lajosmizse

Míg Felsőlajosról napi 28 autóbusz indul Kecskemét felé egy átlag hétköznapon, addig a lajosmizsei emberek már 52 indulás közül választhatnak. Itt valószínűleg nem rúghat labdába még egy kétóránként közlekedő vonat sem, de néhány utast át csábíthatna a tömött, dugóban ácsorgó autóbuszokról.

Méntelek

Míg Felsőméntelek és Méntelek vasúti megállóhelyek környéke napi 18 autóbusszal vannak kiszolgálva, addig Alsóméntelek környéke eggyel sem. Több helyen olvastam és hallottam is, hogy egyébként sem kellene megállnia itt a vonatoknak, mondván tanyavilág. Igenám, de attól még itt is élnek utazni kívánó vagy kényszerülő emberek. Az interneten találtam egy 2009-ben készült tanulmányt, melyből kiderül, hogy az itt élő emberek igényt tartanak  Hetényegyházával és a Nyíri erdővel (Nagynyír megállóhely) való összeköttetésre, amiket közút hiányában csak a napi két pár vonattal, vagy 19 kilométeres kerülővel lehet elérni.

Lajosmizse alsó megállóhely

Külön kiemelnék egy sajátosságot. Két dolog is indokolja, hogy eme megállóhely utasforgalma még nagyobb is lehetne a lajosmizsei állomáshoz képest. Egyik, hogy közelebb esik a település központjához, szinte csak lakott terület veszi körül, a másik vonzereje a csütörtöki piacos nap, ahová a környező településekről szép számmal járnak, és még többen járnának, ha mindkét irányból kiszolgálná az ide érkező utasokat.


Még tavasszal olvashattunk arról, hogy a közeljövőben első lépésként napi 9 pár vonat fog közlekedni a Kecskemét - Lajosmizse közötti szakaszon. Milyen időszakban kellene közlekednie ezeknek a vonatoknak, hogy még utas is legyen rajtuk? Minden igényt és javaslatot az alábbi linken le lehet írni.

A kérdőív nem hivatalos, a 142blog szeretné felmérni az igényeket!



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések