Időjárás vs. új perontető: 1-0


Habár a felújítási munkálatok még nem fejeződtek be, Kőbánya alsón a már kicserélt perontető nem az elvárt védelmet nyújtja.


Egy olvasónk hívta fel a figyelmet arra, hogy a már felújított perontető mennyire nem tudott helyt állni az első nagyobb esőzéskor. A peronra feljutni a vadi új tetővel fedett, de mégis vízzel elárasztott lépcsőn lehet. Ottjártunkkor, órákkal az esőzés után is több helyről folyt a víz a tetőről.



Az egyébként teljesen fedett lejárót elárasztotta a víz
Az alábbi felvétel ma hajnalban készült, mikor még javában esett az eső, de nem csak az utcán. Bízunk benne, hogy a felújítás befejeztélvel orvosolni fogják ezeket a hibákat.




A gondosan becsomagolt hangszóró

Zugló

Zuglóban ilyen jellegű problémák nincsenek, sőt, a felújítási munkálatok is látványosabbak, mint korábban. A Nyugati pályaudvar irányú peron fedett része teljesen el lett kerítve. Itt már gőzerővel törik fel az aszfalt burkolatot. Az erre a vágányra érkező vonatokra fel- és leszállni a peron fedetlen, már letérkövezett, hátsó részén lehet.





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések