Ti küldtétek: Uzsgyi az alsó szakaszon


Többen is küldtetek képeket a ma délutáni kecskeméti vonatról. Régen látott vendég jelent meg szombat délután a lajosmizsei vasútvonal alsó szakaszán.

Talán még sokan emlékeznek, hogy az Uzsgyi becenévre hallgató motorvonatok egykoron még a Budapest és Lajosmizse közötti elővárosi vonatokban is közlekedtek. Menetrend szerint már évek óta nem járnak a vonalon. 


Lajosmizsére érkezett a pusztametrónak is nevezett motorvonat. Fotózta: Dóka Dávid

A ma délutáni Kecskemét-Lajosmizse vonatok Bzmot helyett Uzsgyi motorvonatból voltak kiállítva. A nem mindennapi ok mögött vélhetően egy korábbi műszaki hiba állhatott, ugyanis a Kecskemétről 11:21-kor induló bajai InterRegio vonatban az egy szem lajosmizsei Bzmot közlekedett
Budapest-Nyugati pályaudvarról érkezett a Desiro a 3. vágányra. A 4. vágányon álló Uzsgyi motorvonat átszállás után Kecskemétre indul vissza.
Borítókép: Hetényegyháza vasútállomásra érkezik a motorvonat Kecskemétről. Fotózta: Bakos András



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések