Indul a Nyugati felújítása


Május 8-án, pénteken kezdődik a Nyugati pályaudvar csarnokának 7 hónapig tartó felújítása.

A 143 éves pályaudvar állapota, ahol évente csaknem 18 millió utas fordul meg, az elmúlt 40 évben igencsak leromlott. Mind ismerjük az esőzés ideje alatt és az azt követő órák jelenségeit, hogy a fedett területen is használni kell az esernyőnket - akár csak Kőbánya-Kispesten.
Kép: MÁV-Csoport

A december elejéig tartó felújítás ideje alatt a pályaudvar teljes csarnoka el lesz zárva az utasforgalom elől.

Május 8 - 10.
Az első három napon, azaz a felújítást megelőző előkészületi munkálatok ideje alatt néhány nyíregyházi és szegedi InterCity vonat végállomása Zugló megállóhely lesz.

Május 11. - június 19.
A felújítás első szakaszában a záhonyi sebesvonatok végállomása Zugló megállóhely lesz.

2020. május 8. és június 19. között a lajosmizsei vasútvonalon közlekedő vonatok menetrendjében változás nem lesz!

Továbbá várhatóan hamarosan elkezdődik a Nyugati pályaudvar - Kőbánya-Kispest szakasz felújítása is, amely a tavalyi bejelentetés szerint fél évet fog igénybe venni.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések