Pihenőparkot álmodtak Táborfalva vasútállomásra

Tovább szépítenék Táborfalva vasútállomás környezetét. A 2020. decemberében lebontott régi állomásépület helyén újabb tereprendezés várható.


Az elképzelések szerint pihenőparkot létesítenének a korábban gondozatlan terület helyén.

"Az első lépcső a gyalogos átkelőhely megvalósítása, amely még mindig a Magyar Közút és a MÁV egyeztetésére vár. Ezt követően terveink szerint egy sínpárra vasúti kocsit helyeznénk el, amely nyári pihenőként is szolgálhat, ahová a mostanság divatos településnevet megjelenítő feliratot helyeznénk el" 

Olvasható Nagy Andrásné Táborfalva polgármesterével készített interjúban, a Táborfalvai Mozaik decemberi számában.

Ha az elképzelések megvalósulnak, Táborfalvának egyedülálló állomása lenne a térségben. Az egykor elhagyatott terület egy közösségi térként köszönne vissza a helyiek és az erre látogatók számára. A megvalósításhoz szívesen vár támogatókat az önkormányzat.

Én személy szerint egy olyan vasúti kocsit képzelnék el a parkban, amely egykor meghatározó arca volt a vasútvonalnak, például egy Bhv, amely már több mint 50 éve tapossa vágányainkat (egy ilyen, régebbi kiadású látható a képen). Ha még régebbi típusban gondolkodunk, az ötvenes, hatvanas évek meghatározó eleme volt még a Bn (korábban Cn) sorozatú kocsi is. - a szerk.-





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések