Menetrendváltásig Köki lesz a végállomás

A 2021. november 16, kedd este történt biztosítóberendezés meghibásodásának kijavítása a vártnál is több időt vesz igénybe, ami a mai napig kihat a lajosmizsei vonatok közlekedésére.


Kőbánya-Teher állomáson november 16-án,  kedden meghibásodott a biztosítóberendezés. Az ok, hogy:

"...az állomásépületben lévő biztosítóberendezés elektronikus alkatrészeit és  berendezéseit tartalmazó helyiség feletti födémben futó fűtéscső eltörött. A kifolyt víz a mennyezeten keresztül beáztatta az alatta lévő részt, elárasztotta a kábelkötegeket, ezáltal zárlatot okozott."

A zavar bekövetkezte után jelentős forgalmi változások kezdődtek meg. A lajosmizsei vonatok ideiglenes végállomása Kőbánya-Kispest lett, eltekintve néhány vonattól, amit akkor még beengedtek a Nyugatiba.

Térkép: MÁV-Csoport

2021. november 19-én, pénteken a helyzet javulni látszott. A lajosmizsei vonatok ugyan továbbra is csak Kőbánya-Kispestig közlekedtek, a Nyugati - Köki közötti szakaszon a vonatok késése a korábbi 30-40 percről 10-20 percre csökkent. 

2021. november 20-tól minden vonat a meghirdetett menetrend szerint, a Nyugati pályaudvarig közlekedett, kivétel a lajosmizsei. 

2021. november 22, hétfőtől az összes lajosmizsei és főként a csúcsidőben közlekedő monori, ceglédi és szolnoki vonatok végállomása Kőbánya-Kispest volt.

2021. november 23, keddtől (egy héttel az eset után) már csak a lajosmizsei vonatok fordulnak Kőbánya-Kispesten. A helyreállítási munkálatokkal még továbbra sem készültek el, de a 100a vonalon közlekedő vonatok már egészen a Nyugati pályaudvarig közlekedhettek.

Az össz információ a lajosmizsei vonal utasainak. A hely, amit egy átlag utas sosem néz.

November utolsó napján a vágányzári hírekben feltöltött térkép sok újat ugyan nem mond, de az érvényességi idő szerint 2021. december 11-ig biztos, hogy Kőbánya-Kispest lesz a lajosmizsei vonatok végállomása. Hogy azt követően újra beengednek-e minket, még nem biztos, ugyanis a vasutasok közt az a hír járja, hogy Kőbánya-Teher állomáson a helyreállítási munkálatok 2022. tavaszáig tartanak. Különböző fórumokon, csoportokban lehetett olvasni márciusi, de még májusi időpontokat is, hogy addig búcsúznunk kell a Nyugatitól. Bárhogy is legyen, utazás előtt érdemes tájékozódni mindenkinek (már amennyire egy halandó utasnak van rá lehetősége, mert jelenleg az utastájékoztatás egy nagy nulla).




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések