Újabb tervek készülnek a lajosmizsei vasútvonal felújítására

Péntek délután Vitézy Dávid a Facebook oldalán jelentette be, hogy a Budapesti Fejlesztési Központ a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztővel együttműködésben megkezdi a 142-es számú vasútvonal Budapest és Lajosmizse közötti szakaszának teljes körű felújításához szükséges tervek előkészítését, amely a Magyar Közlönyben is olvasható.

A lajosmizsei vasútvonal nagyobb volumenű felújítása, valamint a teljes villamosítása már a hetvenes évek elején szóba került. Így kívánták tehermentesíteni a már akkor is túlterhelt ceglédi vasútvonalat. Több tehervonat is erre közlekedett volna. Ezekből a nagyszabású tervekből nem sok minden készült el. 1973 után megjelent az első dízelmozdony, mellyel megkezdődött a gőzösök kivonása a vonalról. Akkoriban ez igen modern dolognak számított. A nyolcvanas évek végére átépítésre került Ócsa és Dabas állomás. Ekkor kapták meg a  ma is ismert formájukat. A két állomást új vágányokkal bővítették ki és széles peronokat is kaptak. A fejlődés ezután megállt. A pénz elfogyott, jött a rendszerváltás és minden az enyészeté lett. A következő kapavágás 2012-ben volt, amikor felújították Gyál és Inárcs-Kakucs állomásokat. 

Dabas vasútállomás 1985 körül, még a felújítás előtt. A képért köszönet Nagy Vilmosnak

Ez idő alatt természetesen számos, különböző terv született arról, hogy mihez kellene kezdeni a vonallal. Voltak olyan elképzelések, hogy a vasútvonalat Dabas és Kecskemét között fel kellene számolni, voltak olyanok, hogy a vonatok végállomása ne Lajosmizse legyen, hanem Táborfalva, a kis piros vonatok onnan pedig ne Kecskemétre, hanem Kiskunfélegyházára menjenek. Szerencsére egyik sem valósult meg.

Ócsa vasútállomás a 2008-as terveken. 

Az egykor interneten talált dokumentumok alapján a 2008-as tervek szerint a vonalat Kőbánya-Kispesttől egészen Kecskemétig villamosították volna, hasonlóan a hetvenes évek elképzelései szerint. A vonal szinte teljes hossza 100 km/h-val lett volna járható. Az állomások és megállóhelyek 160 méter hosszú, sk+55-ös magas, egyben biztonságos, széles és akadálymentesített peronokat kaptak volna. Ócsa vasútállomáson három lift épült volna az aluljáróban, ezzel akadálymentesítve az állomást. Ugyanekkor jött volna létre az új           Gyál-Városközpont és Bivalyrét megállóhely is. A tervezett menetrend szerint a vonatok 30 percenként jártak volna Lajosmizse és Budapest között. 

Lajosmizse vasútállomás a 2008-as terveken. Az állomás előtti tér felújítása azóta már megtörtént.

A MÁV-Start válaszlevele szerint napjainkban már elfogadott tervek vannak a vonal felújításáról, melyre akkor kerülhet sor, ha szükséges összeg rendelkezésre áll. E szerint a vonal  teljes felújítása után a vonatok 100 km/h-val közlekedhetnek. Ebben a tervben már részleges kétvágányúsítás is szerepel. Ennek ellenére a tervezett menetrend: a vonal teljes hosszán óránkénti vonatközlekedés, Budapest és Dabas között 30 perces ütem.

A BFK céljai

Pénteken újra felcsillant a remény. Újra napirenden a vonal sorsa. Talán még sosem voltunk ennyire közel a célhoz. A bejelentés szerint 2022-re egy újabb terv fog elkészülni, amely az előző kettőnél is átfogóbb lesz és a mai igényekhez jobban igazodik majd. Az elképzelések szerint a 142-es vonalat szakaszosan kétvágányúsítják és villamosítják, ezáltal a lajosmizsei vonatok 80-120 km/h-val közlekedhetnek majd. A belső szakaszon 10-15 percenként, a külső szakaszon 30 percenként fognak járatok indulni Budapest felé. A kommentekből az is kiderült, hogy a koncepció az, hogy a Lajosmizse felől érkező vonatok egy része Újpalota és Óbuda érintésével Pilisvörösvár felé közlekednének. Hogy mit hozna magával egy ilyen felújítás? Korábban azt állítottam, hogy egy nagyobb fejlesztést követően a napi utasszám 12 ezer körülire emelkedne, Dávidék szerint még ennél is magasabbra. Ekkora utasforgalom  a hetvenes évek óta nem volt a vonalon. Az elképzelések tetszenek, várom a megvalósítását is.

A kérdés az, hogy mi lesz addig? 2022-ig marad minden változatlan? Hogyan lehetne  fejleszteni a vonalon a jelenlegi állapotok mellett? 

Több üzenetet is kaptam nemrégiben, hogy volna igény egy éjszakai vonatra Budapestről, amivel a késő estig tartó bulik után is haza lehet menni. A néhány szerelvénymenet közül az egyik meghirdetésével ez Ócsáig kivitelezhető lenne.

A másik fejlesztési lehetőség, amiről egyre több üzenetet kapok, az a vonal alsó szakasza. Tavaly felmérést is készítettem, hogy milyen menetrendre volna igény. Jelenleg adott számunkra egy Bzmot motorvonat, amely lényegében egész nap Kecskemét vasútállomáson áll. Vannak hozzá mozdonyvezetőink is, és személyzetek az állomásokon a nap 24 órájában. Igény és lehetőség van, menetrend nincs. Kezdésnek ezt a kis vonatot 2 óránként járatnám Lajosmizse és Kecskemét között. A többi fejlesztés pedig majd jöhetne igény és lehetőség szerint.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések