Jobb lenne, ha KÖKI lenne a végállomás?


A tegnapi nap mindannyiunknak emlékezetes volt. Utasoknak és vasutasoknak egyaránt. Volt biztosítóberendezés meghibásodás, műszaki hiba, sok-sok késés és járat kimaradások is.

Noha a lajosmizsei vonalon közlekedő járművek műszaki állapota sem fenékig tejfel, a legtöbb pofont az S21-es vonatok azóta kapják, mióta bejárnak a Nyugatiba. 

2008. előtt is gyakran (akár naponta) használtam a mizseit. Emlékeim szerint, ha épp nem siklott ki a vonat, akkor a menetrend az menetrend volt. Nem voltak olyan napjaink, mint amiket már évek óta megszoktunk. Ha a vonat 9:21-re volt meghirdetve, akkor az 9:21-kor el is indult. 

Aztán jött 2008. decembere. "Végre újra a Nyugatiba járnak a vonatok!" Emlékszem, nagyon sok időbe tellett, mire az utasok ezt megszokták. Gyakran egyedül utaztam Nyugati és Köki között. Nagyon sok időbe tellett, mire utasokat kezdett el vonzani ez a változás. Viszont nem kellett sokat várni az azóta már gyakori gázolásokra és egyéb külső problémákra. A mizsei vonatok 2008. december 14-e óta járnak újra a Nyugatiba. A 10. napon már megtörtént az első gázolás:

2008.12.24 - Budapest Nyugati pu. és Városliget elágazás között a 2824 sz. vonat elgázolt egy férfit, aki az eset következtében súlyos sérüléseket szenvedett.


Tapasztaltam már hasonlót korábban, de nem a mizsein. Aztán jött a következő gázolás 2009. január 7-én és így tovább. Na meg megismerkedtünk a felsővezeték-szakadás, meg a váltóhiba, váltó befagyás stb fogalmakkal. És az InterCity vonatokkal, amiknek mindig minden körülmények között elsőbbségük van.  Később megérkeztek a hatvani vonalról a posta Bhv kocsik. Az ajtók befagytak, nem nyíltak, hőnfutott, nem volt fűtés stb. Akkoriban 4 kocsis ingák jártak, és nem egyszer volt olyan, hogy egy szerelvényből három kocsit is ki kellett sorozni. Egy szem vagont cibált a Csörgő Pestre meg vissza. Innentől váltak érezhetően gyakoriakká a késések.
Tegnap este Kökin. Nincs is ilyen járatunk. Akkor ez mi?

Tavaly tavasszal a ceglédi vasútvonal (szerintem erőltetett és feleslegesen) besűrített menetrendje óta még rosszabb a helyzet. Erre még rájön a Nyugati és környékén zajló felújítás. Így hát csak felteszem a kérdést. Biztos, hogy megéri nekünk az, hogy a Nyugatiba mennek a vonataink?

A tegnapi valós menetrendünk, amit az Elvirából gyűjtöttem össze:
Budapest - Lajosmizse irány 2020. július 27-én

Lajosmizse - Budapest irány 2020. július 27-én




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések