Ez történt a télen

Összefoglaltuk a legérdekesebb eseményeket, amik december elejétől február végéig történtek a lajosmizsei vasútvonalon.

2019. december 15-én lépett életbe a 2020-as menetrend. Ettől a naptól kezdve közlekednek újra (mozdonyos) ingavonatok a vasútvonalon. Munkanapokon csúcsidőben két darab 5 kocsis szerelvény biztosítja több száz utas kényelmesebb utazását. Ugyanezen a napon számozták át Kecskemét vasútállomás vágányait.

Indulásra kész az 5 kocsiból álló klasszik szerelvény a Nyugati pályaudvar 14. vágányán.

Szilveszter napján Lajosmizsére közlekedett az év utolsó nosztalgiavonata, melyet az Annamari becenévre hallgató gőzmozdony húzott.

Annamari gőzmozdony indul Táborfalva állomásról

Januárban átadták a felújított Zugló megállóhelyet. A közel félévig tartó munkálatok alatt a régi peron aszfalt burkolatát kicserélték részben új, részben használt térkőre, a perontetőt, valamint a várótermet felújították. Új padokat és szemetesládákat helyeztek ki a peron középső sávjában.

Zugló megállóhely eleje 2019-ben és 2020-ban.

Január 15-én a délutáni S210-es személyvonatok helyett pótlóbuszok közlekedtek járműhiány miatt.

Látványosabb telünk csupán január második felében volt. A vasútvonal mentén Kecskeméten és környékén gyönyörködhettünk benne leginkább.




Február 2-án a Budapest-Nyugati pályaudvarról Lajosmizsére közlekedő vonat 21 óra előtt nem sokkal elgázolt egy embert Gyál felsőnél, aki a balesetet nem élte túl. A helyszínelés 00:50-kor fejeződött be. Ez idő alatt a BKK 55-ös, 84E és 294E jelzésű autóbuszjáratain elfogadták a MÁV bérleteket. A Tények beszámolója a képre kattintva érhető el.


Február 3-án délelőtt fél 10-kor Rákosrendező állomáson kisiklott egy Esztergomból Budapestre tartó személyvonat. A kisiklott szerelvény elzárta a pályát Esztergom felé, valamint Szob és Veresegyház felé csak egy vágány volt járható.

Mivel napközben a lajosmizsei vonalon közlekedő Desiro motorvonatok egy része Istvántelken van, az esemény miatt nem tudtak időben visszaérni a Nyugatiba a délutáni indulásokhoz. Ezért a Nyugati pályaudvarról 15:18-kor induló személyvonat 4 darab gyorsvonati kocsiból volt kiállítva.

Gyorsvonati kocsik Lajosmizse állomáson.

Február 18-a délutánján Örkény vasútállomáson kitérőnek ütközött és felborult egy személyautó. A balesetben megsérült a váltójelző. Az esemény a vonatközlekedést nem veszélyezteti. Adta hírül a MÁVINFORM.

Február 21-én a Lajosmizséről 18:41-kor induló vonat (12-es Desiro) a Szentlőrinci úti felüljárótól nem messze műszaki hiba miatt 20:15 körül megállt a nyílt pályán.  A szerelvényt a Nyugatiból 20:18-kor induló Desiro húzta be Kispest állomásra, amely így 74 perc késéssel folytatta útját Lajosmizsére. A 21:18-as vonatot lemondták.



Február 24-én 8:45-kor a Nyugati pályaudvarról Lajosmizsére közlekedő személyvonat Gyón megállóhelynél lévő átjáróban összeütközött egy személygépkocsival. A balesetben senki nem sérült meg. A helyszínelést dél előtt nemsokkal fejezték be. Ez idő alatt Dabas és Örkény állomások között vonatpótló autóbuszok közlekedtek. A baleset miatt Lajosmizse állomásról 8:41  (csak Örkényig közlekedett) és 11:57 között nem indult vonat Budapest felé.
Az összetört autó az árokban. Fotó: LikeNews

Február 27-én, az egyébként is nehézkesen induló napon több műszaki hiba is nehezítette, vagy lehetetlenítette el a vonal forgalmát. Délután a két mozdonyos szerelvény összecsatolva, 10 kocsival közlekedett Budapestre. 

Február 28-án több üzenetet is kaptam az utasoktól (fényképekkel), hogy néhány délutáni csúcsidőben közlekedő vonat is szóló Desiróval volt kiállítva, így sokan már Zuglóban nem fértek fel a vonatokra.




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések