Ez történt 2020-ban

2021 első napján Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek! Elkészült egy rövid összefoglaló a 2020-as évről.  A képekre kattintva bővebben olvashattok a történtekről.


Érdekes vonatösszeállítások


A mi vonalunkon a 4-5 kocsis ingavonatok a megszokottak. Ezért is örültem, hogy tavaly voltak ettől eltérő esetek: 2020. február 4-én egy forduló erejéig megérkezett a lajosmizsei gyorsvonat. Legalábbis ami a személykocsikat illeti. A vonat természetesen ugyanúgy 40 km/h-val döcögött. 
Ugyanazon hónap 27. napján pedig egy 10 kocsis vonat gördült ki Lajosmizse vasútállomásról 16:10-kor.


Autós kalandok a vasútvonalon


Több abszurd autós eset is történt a vonalon. Az év elején egy hempergő piros autót láthattunk a vonat ablakából Ócsa határában. Hol fejjel lefele, hol az oldalán, hol a nem létező kerekeire állítva. A roncsot azóta eltávolították. Február 18-án Örkény vasútállomáson a feje tetejére állt egy személygépkocsi. Az eset nem zavarta a vonatforgalmat. December 4-én azonban Ócsai szőlők és Inárcs-Kakucs között a nyílt pályán landolt egy autó, aminek köszönhetően több órás fennakadás volt a vonalon.

Korona

A koronavírus a lajosmizsei vonalat is érintette. Március 30-tól a tanítási időszakot kiszolgáló vonatokat leállították, így a Táborfalvától Kőbánya-Kispestig közlekedő vonat sem járt. A többi vonat összeállítása nem változott, azaz a szerelvények hossza ugyanannyi maradt. A mozdonyos vonatok még 5 kocsival jártak, a Desirós vonatok pedig 2-3 egységgel. Az utasok viszont eltűntek. Az első hullám ideje alatt gyakran egyedül utaztam a közel 400 férőhelyes vonatokon. 2020. május 4-től kötelezővé tették az arc eltakarását utazás során.

Érdekes vonatok

A személyvonatokon felül más, nem hétköznapi járművekkel is találkozhattunk idén a vonalon. Április 9-én és október 27-én permetezővonat közlekedett a 142-es vasútvonalon. A narancssárga mérővonat legalább háromszor bukkant fel nálunk, és még sárga TVG-t, sőt Unimogot is lehetett látni.

Tehervonatok

Május 18-án és 21-én sínszálakat hoztak Ócsa állomásra. A felső szakaszon lényegében ennyivel ki is merült a teherszállítás fogalma. A vonal alsó szakaszán azonban töretlenül közlekednek heti több alkalommal a farönkös szerelvények.

Nyár a 142-esen = Tömegnyomor, utasrosszullét, vonatpótlás

Már sokadik nyarunk telik így. Kb. 10 éve minden nyáron vonatpótlózunk. Eredményt nem érzünk. Csak a szenvedést. Nyár elejére az utasok zöme visszatért a vonalra, de ekkor rövidültek le a szerelvényeink. A Desirók egy részét a Balatonra vitték, így gyakran 200-nál is több embernek kellett felpréselődnie egy szóló egységre. 

Retro

Idén nyáron kezdődött, vagyis inkább fokozódott a retrozás a vonalon. Július 3-án a retro festésű, 2103-as pályaszámú Csörgő járt a vonalon. Július 20-tól (miután megvolt a balatoni debütálás) nálunk folytatta mindennapjait az akkor még vezérlőkocsi nélküli retro inga.

Bye Bye Dezső (2008 - 2019)

Noha nyár végén már lehetett hallani, hogy tervezik átcsoportosítani a Desiro motorvonatokat és helyettük orosz Uzsgyik jönnek, senki sem gondolta, hogy ilyen vége lesz a 11 éves pályafutásnak. November 25-én a Nyugati pályaudvarról 16:18-kor induló, 3 Desiroból álló vonat szerelvényének csak az első egysége érkezett meg Ócsára. Az esettel foglalkozott az RTL Híradó és a Rádió 1 is november 30-án. A Siemens Desiro vonatokat végül november 28-án a (sokak szerint műszakilag megbízhatóbb) Metrovagonmash Uzsgyijai váltották.


Statisztika 

Legalább ennyi vonatot mondtak le, azaz töröltek a teljes útvonalon 2020-ban a lajosmizsei vonalon. Ezek azok a vonatok, melyek el sem indultak. Nem számoltam bele azokat, amik csak félútig, vagy addig sem jutottak el és nem számoltam bele a 60 percet meghaladó késéseket, amely az utas szemével nézve már egy kimaradt járat. Ha ezek a le nem közlekedett vonatok egymás utáni járatok lettek volna, akkor közel két napon át nem lett volna vonatközlekedés Budapest és Lajosmizse között. Se oda, se vissza.

Balesetek

2020. február 24-én 8:45-kor Gyónon személygépkocsival ütközött egy Lajosmizsére tartó személyvonat. Hasonló eset történt Táborfalván, a Zrínyi Miklós úti átjáróban 2020. november 30-án.

A kecskeméti gyorsvasút

A 2020. december 13-tól érvényes 2021-es menetrendben 9 pár vonat jelent meg Kecskemét és Hetényegyháza között. A fejlesztéshez kapcsolódóan új peron épült Hetényegyházán és Kecskemét-Máriavárosban.

TOP10 2020

A legolvasottabb bejegyzések:


  1. A "szétszakadt" lajosmizsei vonat
  2. Indul a kecskeméti gyorsvasút
  3. Pályaállapotok 2020-ban: a legkritikusabb szakasz
  4. Nyári vágányzár #2 - A vonatpótlás
  5. Kőbánya-Kispestről a Balatonra
  6. "Akinek nem sürgős utaznia, az várja már meg a következő vonatot"
  7. Nyári vágányzár #1
  8. A lajosmizsei gyorsvonat
  9. Az elmúlt 7 nap eseményei
  10. Korlátozások a vasúti menetrendben és a Volánnál

TOP3 142-es akták

  1. 142-es akták #3 - 12 éve történt az örkényi siklás
  2. 142-es akták #2 - Az 1966-es pestimrei baleset
  3. 142-es akták #5 - A Hetényegyháza - Kerekegyháza vasútvonal


#1. YouTube

A legnézettebb YouTube videó:



A legnépszerűbb fotó a Facebookon és az Instagramon:

2020. augusztusában raktam össze ezt a borítóképet, melyből szeptemberre megszületett a 142-es képkockák első része :)






Megjegyzések

  1. Helyesen: Metrovagonmas, h nélkül. Az "sh" végződés az orosz nevek angolos átírásából származik, mert ott a s=magyar sz és sh = magyar s.

    VálaszTörlés
  2. WlustligWje-n Rob Farley Crack
    mucpewanbo

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Írd le véleményedet a bejegyzésről!

Népszerű bejegyzések